Nyolc nap New Yorkban: Big Apple összbenyomások
Majdnem háromezer képet készítettem New Yorkról: ha csak minden harmadik üti meg az igényszintet és naponta bemutatok hármat, akkor is közel egy évig tart az tapasztalatok feldolgozása, főleg hogy mindegyikről órákat tudnék mesélni. A szortírozás még mindig folyamatban, bár azt hiszem nemsokára felteszem az egészet fácséra, de addig is megpróbálom összefoglalni ezt a bő egyhetes átütő élményt.
Általánosságban az volt a legmegdobbentőbb számomra, hogy egy élhetetlen, embertelen és abszolút veszélyes metropoliszra számítottam, valószínűleg mert Bronxon keresztül ment a busz a nyár elején a táborba és hullafáradt voltam. Nyolc hét vadonban élés után elég nyomasztó érzésekkel ültem fel a Peter Pan távolsági járatra Southbury-ben, kemény urban survival-re készülve.
Ehhez képest egymás után értek olyan élmények, hogy már a második napon elkezdtem magam megkérdőjelezni, nem csak én látom-e ennyire rózsaszínben a Várost, de miután az egész ott töltött időm ezt erősítette, belenyugodtam: New York City, vagyis Manhattan egy csodálatosan szép, élettől nyüzsgő de békés és milliónyi lehetőséget rejtő, nagyon is élhető és élvezhető nagyváros. (Sokkal jobban mint Budapest, legalábbis ezt érzem amióta hazajöttem, bár lehet h ez csak poszt-utazós depresszió:) Egy hétig egyedül jártam az utcákat, és mégsem voltam soha magányos. Három dologgal írható le legjobban NYC vitalitása:
Közösségi szellem.
A “How (is/are/do) you doin’?” köszönés, amivel a bolti eladótól a buszsofőrig mindenki letámad nem csak egy nyelvi fordulat vagy udvariassági formula, mint a francia ça va?, amire rendszerint ugyanez a válasz; inkább egy lehetőség a beszélgetésre idegenek között, és a new yorkerek élnek is vele, spontán párbeszédekbe bonyolódva buszon, sorbanállás közben vagy a parkban. Egy hét alatt annyiszor szólítottak meg idegenek és annyit beszélgettem csak úgy, hogy azt hiszem kijelenthetem, a new yorkiak nyitottak és érdeklődők. És figyelnek egymásra, nincs a buszon létharc, de simán átadják a helyüket az öregeknek és igen, a nőknek is.
Közösségi terek
A különböző urbanista aktivizmusok központi tétele, hogy vissza kell adni a nagyvárosok embereinek a public space-eket, közösségi tereket, közparkokat. Értettem is meg nem is eddig, de csak a Bryant Parkban vált nyilvánvalóvá mit is jelent ez igazából. A 42nd Street eleven nyüzsgésének a kellős közepén egy a mi Károlyi kertünkhöz hasonló nagyságú zöld paradicsom, éppen a New York Public Library háta mögött -ha valaki kihagyja, az nem annyira fogja érteni NYot. Festői, tisztán tartott hely telisteli székekkel és kis asztalokkal, amik nem tartoznak egyetlen kávézóhoz sem, hanem az ember csak úgy leül oda és megpihen, újságot olvas, laptopozik, ebédel. Az egyik oldalon szokőkút meg tágas gyep, a másikon a kis kávézó és bageles, pingpong-asztal ütőkkel és labdával, petanque-pálya, középen meg a HSBC által szponzorált olvasórészleg van kialakítva, polcnyi könyvvel meg napilapokkal, amiket elveszel és aztán visszateszed ha végeztél. Nyilvános vécé az utcafronton, méghozzá olyan modernitással és tisztasággal, hogy a kézmosónál kirakott “szavazz ránk NY legtisztább vécéjeként” kis táblát mindenki elégedetten csekkolja. És az emberek bejönnek a Bryant Parkba és élnek, olvasgatnak, beszélgetnek, sakkoznak, lazulnak, játszanak, egyszóval léteznek. És ez csak egy a számtalan park közül.
Közösségi, real-time web.
Ami itt kishazánkban egy viszonylag szűk geek-réteg öncélú és eléggé költséges játékának tűnik, az ott teljesen általános valóság: mindenki kezében iPhone vagy BlackBerry van a metrón, és írnak és szerveznek, és streamelnek a Time Square-en, videóznak és beszélnek appokról a buszon, és a Keep in touch with your friends any time, real-time BB húszméteres mozgóreklám nem a gonosz kapitalista mézesmadzag, hanem létező valóság. És már a gondolkodásukban is benne van a térbeliség, a geotaggingre épülő alkalmazások: amikor a Greenpeace-es srác megállított és mondtam neki hogy inkább egy mozit keresnék a környéken mintsem a földet menteném meg este, akkor egy pillanat alatt megguglizta nekem a smartphone-ján hogy hol vannak a környéken cinemák és movie theaterek ahol játszák a filmemet, aztán dumáltunk hogy melyiket ajánlja.
Összefoglalva, a Nagy Alma egy elképesztő város már ha valaki nem akad fenn a nagyvárosra jellemző általánosságokon, a zajon, a tömegen, a közlekedésen (ami az utcák elnevezése és szerkezete miatt pofonegyszerű), a New Yorkiak tudnak élni, nincsenek elidegenedve, sportolnak és mosolyognak és olyan vitalitás érződik mindenhonnan ami teljesen sokkoló volt, jó értelemben.
Folytatás képekben. Jó sokban:D
